2010. ápr. 27.

Csőben sült zöld spárga, besamel mártással „1/2D; V”

Vacsorára nem spárgát terveztem, de átgyalogolva a Lehel piacon nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy vegyek. Hiszen árban is nagyon jó volt. Szeretem és, ha lehet a zöldet választom, azt még inkább. Nem annyira fás és sokkal intenzív az íze. És még egy nagyon jó hír, hogy nagyon kevés kalóriát tartalmazó zöldség. Mivel férjem nem eszi egy adagot készítettem.
1 csomag zöld spárga v. fehér – mokkáskanál só – 1 púpos kanál cukor – 1 kanál liszt – tej – 5 dkg vaj – bors – szerecsendió – majoránna – sajt (lehet füstölt is)

A spárgákat óvatosan és vékonyan meghámozzuk a csúcs kezdeményig (ha fehér vastagabban hámozzuk, ha zöld nem is feltétlenül szükséges). Majd a fás vastagabb végét is levágjuk. Cukros, sós vízben 3-5 percig főzzük, majd szűrjük le.
Készítünk egy besamell mártást. A vajat megolvasztom, hozzáadom a lisztet és annyi tejet, hogy főzés közben egy sűrű mártást kapjunk. Sóval, borssal, szerecsendióval és majoránnával ízesítsük.
A leszűrt spárgákat egy hőálló kivajazott tálba tesszük. Leöntjük a mártással, majd megszórjuk sajttal. A pikánsabb íz kedvéért a sima sajtot keverhetjük füstölt ízesítésűvel is. Sütőben pirosra sütjük.
Diétások cukor helyett használjanak cukorpótlót. A kanál liszt még belefér :), csak szórjunk kevesebb sajtot a végén. A spárgának eme módját magában is fogyaszthatjuk, de húsok mellé köretnek is jó.

8 megjegyzés:

Gizi írta...

Imádom!!! Olyan guszta, szinte érzem az ízét.Isteni vacsora lehetett.:)
A férfiak már csak ilyenek. Az én férjem pl. tudja hogy nem szereti, pedig még nem is kóstolta.:))

Niki írta...

Én még nem ettem spárgát...kérhetek...:)

Kata írta...

Ez is az egyszerű de nagyszerű kategória...jó:)

Ami írta...

Nálunk pont fordítva, férjem oda van érte, én meg elvagyok vele :). Utolsó vacsorára tutira nem spárgát kérnék.
Viszont így csőben sütve nagyon nagyon guszta, szívesen megenném most ebédre, mondjuk Niki levese után:).

Bianka írta...

Bevallom én sem igazán szerettem régen, de kábé öt éve már igen megkedveltem. És, ha már szezonja van 2-3X készítek belőle valamit.
Remélem ízleni fog Niki :)

Dia írta...

Hi-hi, Én is vasárnap vettem spárgát... Bár sosem ettem még...

Gál Edith írta...

Én sem ettem még spárgát! Ez nagyon guszta:)

Bianka írta...

Dia remélem ízleni fog, majd tedd fel kivi vagyok mit készítesz
Edit hajrá :)