2010. júl. 15.

Sárgabarackos pite

Diától kaptunk egy tálca sárgabarackot, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk. Finom édes, zamatos. Ketten vagyunk rá, így valami más felhasználási formát is kellett találnom, hogy ebben a melegben ne vesszen kárba. Készült belőle lekvár, most pite és nagyon sok nyersen landolt a gyomrunkba :)
A tejfölös pite receptet
Mohától néztem ki. Ő cseresznyével készítette én a barackkal. Viszont citromlevet nem tettem hozzá, csak a héját. Finom, mert nem száraz élvezetes nem akad az ember torkán :) 10 dkg margarin – 15 dkg cukor (legközelebb 20 dkg teszek, mert elfér benne) – 1 teáskanál vanília kivonat – 2 vaníliás cukor – fél citrom reszelt héja – 3 tojás – 30 dkg tejföl – 300 g liszt – 10 g sütőpor – ½ teáskanál szódabikarbóna – sárgabarack – csipet só
A puha margarint habosra keverjük a cukrokkal, vaníliával és citrom reszelt héjával, majd sorban hozzáadjuk a tojásokat, tejfölt és a sütőporral, szódabikarbónával elkevert lisztet.
Egy kikent és kilisztezett tepsibe öntjük, majd ráhelyezzük a félbe vagy négybe vágott sárgabarackokat. Előmelegített sütőben először nagyobb lángon, majd 180 fokon készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha a teteje túlsülne, fedjük be egy alufóliával. Hagyjuk hűlni, majd vágjuk fel. Na, ezt nekem nem érte meg, még melegében ettük, azért sem lettek tökéletesek a szeletek, mert még folyt belőle a meleg barack :))))

11 megjegyzés:

Araniel írta...

Fú de guszta!
Nekünk idén kb 5 szem sárgabarackunk lett :(

Ami írta...

Ez tuti nagyon finom! :)

Chef Viki írta...

Egy igen hasonlót szoktam nyaranta sütni - még sosem száradt ránk, annyira finom!

Főleg sárgabarackkal :-)

Kata írta...

Én is nemrég sütöttem az én fajta lepényemet barackosan, és rácsodálkoztam, hogy mennyire finom!! hiába, a sárgabarack az egyk legfinomabb gyümölcs:)

Mónika írta...

Ez tényleg jó ötlet! :))

Dia írta...

Egészségetekre! :-)
Én is szoktam mindig sütit sütni belőle :-)
EZ is fincsi!

Reka írta...

Istenien nez ki, finom is lehet. nalunk is langyosan nagyresze elfogy.

Juci írta...

Finom lehet ez a sütid Bianka!

Csibe írta...

Későn jöttem? :) Nagyon guszta!

Gizi írta...

Nagyon guszta, látszik rajta milyen jó szaftos a tésztája. Na erre szívesen elcseréltem volna a muffinomat.:))
Sajnos nekünk csak pár szem termett idén.

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm :)))