2013. febr. 28.

Zöldséges, vöröslencse krém

Nagy híve vagyok a kencéknek, krémeknek és mártogatóknak. Így minden újdonságra vevő vagyok. Vendégvárásra meg kifejezetten ideálisak. Ezt a receptet is egy ilyen alkalommal szereztem, amikor is kivételesen a barátnőm meghívására én voltam a vendég. Tőle kaptam a receptet, amit tovább ajánlok a zöldségeket és krémeket kedvelő olvasóimnak.


30 dkg vöröslencse – 1 hagyma – 1 paradicsom – 1 paprika – 2-3 gerezd fokhagyma – 4 ujjnyi cukkini – oregano – só vagy ételízesítő – bors – babérlevél – majoránna – petrezselyem – bazsalikom – 2 reszeletnyi citromhéj – ha szükséges két burgonya
A lencsét annyi vízzel, ami ellepi, fűszerekkel (oregano, majoránna, babérlevél, só, bors, bazsalikom) készre főzzük. Próbáljuk inkább utánpótolni a levet, mert a legvégére le kell főzni róla.
Egy kis olajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, paprikát, kimagozott paradicsomot, cukkinit, majd a legvégén ízesítsük kevés sóval, borssal és petrezselyemmel. Adjuk a lencséhez, majd potmixerrel pürésítsük. Ilyenkor adjuk hozzá a fokhagymát, citromhéjat és ha még szükséges fűszereket. Én még kóstolás alapján fűszereztem. A fokhagymát is inkább fokozatosan adagoljuk. Ha a krémünk nagyon levesessé válna, adjunk hozzá még két készre főtt burgonyát is. Ez függ a zöldségek nedvességtartalmától, így volt amikor tettem, volt amikor nem.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ciao!!
Deliziosa la tua ricetta!! ;-)
Kiss