2017. jan. 11.

Serpenyős burgonya „pizza”



 
Mindig bajban vagyok a vacsorával és vadászom a recepteket, majd saját ízlésünkre formálom. Nem csak ízlésre, de gyorsaságra is figyelek, ha lehet, minél gyorsabb legyen az elkészítése is
2 nagyobb burgonya – 1 kisebb hagyma – 1 fél paprika – 1 gerezd fokhagyma – 1 ujjnyi kolbász – 4 szelet sonka – 4 kisebb vagy 3 nagyobb tojás – só – bors – majoránna – petrezselyem - olaj 


A burgonyákat, nagy lukú reszelőn lereszeljük. Hozzákeverjük az apróra vágott hagymát, paprikát, fokhagymát és egy löttyintésnyi olajat. Egy nagy előremelegített serpenyőben eloszlatjuk és elkezdjük sütni az egyik oldalát. Nyomkodjuk meg, hogy összetapadjanak a szálak. Ha úgy érezzük látszatra, hogy nem fogja jól beteríteni, akkor reszeljünk hozzá még burgonyát. Mikor kezd pirulni, egy tányér segítségével átfordítjuk. Rátesszük a tányért, megfordítjuk, majd a tányérról visszacsúsztatjuk a serpenyőbe. Mikor a másik oldala is kezd pirulni, ráöntjük a tojásokat, amit előzőleg elkevertünk a fűszerekkel, négybe vágott kolbász karikákkal és apróra vágott sonkával. Ha kezd összeállni, tányér segítségével megfordítjuk sütjük tovább és a végén megint vissza.


2 megjegyzés:

Kósa Márta írta...

Kösz!

Éva írta...

Tetszik, jó kis vacsora lett belőle!